Abigél Közhasznú Egyesület

"Csinálj bármit, mindig az számít, hogy hogyan csinálod, és van-e kivel, mert ez csapatjáték, és már az is ajándék, ha figyelsz arra, aki rád figyel." Shakespeare

 

AZ AUTIZMUS ÚTVESZTŐIBEN

MIELŐTT MEGÉRKEZETT…

( részlet )

Az életem a nyolcvanas évek elejéig az általában megszokott mederben folyt. Elvégeztem egy középiskolát, persze nem a megfelelőt. Ugyanis még az érettségi vizsgák előtt kiábrándultam a tanult szakmából, a kereskedelemből.

Ekkor már tudtam, hogy az életcélom a gyermekek nevelése, mégpedig az óvodáskorú, a világot megismerni vágyó csöppségek játékos tanítása.

Miközben a főiskolát végeztem, férjhez mentem, és az államvizsgát hét hónapos terhesen tettem le.

Imádtam ezt a kilenc hónapot, s bizony picit sem unatkoztam. Az én kis csemetém egy izgő-mozgó bébi volt, s a pocakom különböző deformált alakzatot öltött minden pillanatban. Alig vártam, hogy végre megláthassam őt!

Eljött a pillanat! 4200 grammal és 60 cm-rel érkezett erre a világra. A fájdalmat egy pillanat alatt elfelejtettem, annyira örültem a kicsi fiamnak, Krisztiánnak.

Gyönyörű hónapok következtek. Szinte repültek a napok, és mindig hoztak valami újat. Krisztián gyorsan fejlődött, figyelmes, érdeklődő csecsemő volt. Állandóan beszéltem hozzá s ez a kommunikáció hamarosan kölcsönössé vált. Tekintetéből, hangjaiból, mozdulataiból mindent megértettem.

Hat hónaposan önállóan ült és egyre több hangot adott. Imádta, ha a bilin ülhetett, így a szobatisztaság lényegesebb része hamarosan megoldódott. Kilenc hónapos korában elindult; járása eleinte még labilis volt, de mindketten nagyon örültünk. Egyre több értelmes szó gyűlt a tarsolyába és mindig jókedvű volt.

Két évesen folyékonyan, hibátlanul beszélt, a szobatisztaság is rendeződött. Ezért aztán az én kicsikémből óvodás nagyfiú lett. A csoportomba került, és igazán jól ment minden; kivéve a kisebb csínytevéseket, melyeket egy anyával meg lehet tenni.

Ez a korszak életem legboldogabb időszaka volt. Szerettünk volna egy kistestvért, hiszen Krisztián is imádta a gyerekeket és vágyott a játszótársak után.

Sajnos ettől kezdve, mintha átok szállt volna ránk. Semmi sem sikerült!

A második terhességem tizedik hetétől egyre rosszabbul lettem, szédültem, az óvodában kapaszkodva jártam-keltem, túl magas volt a vérnyomásom. A tizenkettedik héten kiderült, hogy nagy a baj, a magzat még hat hetes korában elhalt. A vérmérgezéstől csak a csoda mentett meg. Az abortusz borzalmas volt, testileg, lelkileg megviselt.

Később az orvos azt mondta, minden rendben lesz, s egy jó félév múlva vállalhatok egy újabb terhességet.

DE VAJON MINDEN RENDBEN VOLT?

 

Biztos, ami biztos alapon egy évig vártunk, aztán ismét bevállaltam. Egy kicsit féltem az elején, nehogy újra elveszítsem a kicsit, de az első öt hónap simán zajlott. Csupán egy dolog zavart. Az óvodában néhány gyermek rubeolás volt, ami a lappangási időszakban fertőző. Én, pici koromban túlestem ezen a betegségen, és semmit sem észleltem magamon. S mivel már több, mint négy hónapos terhes voltam, az orvos azt felelte aggodalmaskodó kérdésemre, hogy ebben a korban már nem veszélyes a bébire.

DE VAJON VALÓBAN NEM VOLT VESZÉLYES?

 

A vizsgálatok alapján megfelelően fejlődött a pici, és én ismét boldog voltam. A terhesség kimondhatatlan érzés egy anyának, és csak az tudhatja, aki átéli. Az első ici-pici moccanás, a várakozás, hogy mikor következik be a második, harmadik, szinte csak egy apró, kis remegés, de igazi életjel.

Ezzel sem volt semmi probléma, egyre sűrűbben jelzett az én kicsikém. De öt hónapos korában történt valami. Kinyílt a méhszáj, és újra jött a rettegés. Kíméletesen kellett élnem, nem dolgozhattam. A drága nagy fiam, aki közel négy éves volt, akkor lett igazi óvodás, mert anya már nem lehetett mellette. Megviselte őt, s ettől kezdve nem szeretett óvodába járni.

Ez a terhesség más oldalról is teljesen eltért az elsőtől. Míg Krisztián örökmozgó volt, s hatalmasakat rúgott, ő rengeteget aludt, és sokkal lustábban, gyengébben mozgott. Eleinte arra gondoltam, biztosan kislányom fog születni, de az ultrahangos vizsgálat kimutatta, hogy a második csemete is kisfiú. Bár vágytan egy kislány után, de így is nagyon örültem. Krisztián repesett, hogy milyen jókat fognak majd játszani egy pár év múlva!

Az utolsó két hétben még nagyobbra nyílt a méhszáj, és az orvos javaslatára, a kiírt időponttól négy nappal korábban befeküdtem a kórházba. Nem voltak fájásaim, jókedvűen érkeztem oda reggel nyolc órakor. Tízkor rám kapcsolták az infúziót, és pont délben megszületett SZABOLCS. Gyönyörű kisbaba volt, 3600 gramm, 58 cm hosszú. Nagyon boldogok voltunk, úgy tűnt, teljesen egészséges, életrevaló.

Engem mégsem hagyott nyugodni egy gondolat! Hátha még nem érett meg arra, hogy világra jöjjön! Én szerettem volna neki is természetes fájásokkal, sima szüléssel életet adni. Miért nem várhattam ki ott, a kórházban, míg maguktól megindulnak a fájásaim?

MIÉRT EGYEZTEM BELE EBBE A FELGYORSÍTOTT SZÜLÉSBE, amikor még teljesen jól éreztem magam?!

 

CSECSEMŐ-ÉS KISGYERMEKKOR

Hat napot töltöttünk a kórházban. Már az elején valami szokatlan dolog történt, ugyanis a kisbabám nem volt hajlandó szopni. Amikor behozta a nővér mindig aludt, s hiába ébresztgettem, az evésből nem lett semmi az első három napon. A melleim begyulladtak, szörnyű fájdalmat éreztem, míg végre a nővér segítségével sikerült kifejni a tejet. Aztán rájöttem, hogy Szabolcs nem tud szopni. Az ösztön, ami a többi újszülöttnél megvolt, nála hiányzott. Rengeteg próbálkozás után a hatodik napon képes volt 20-30 grammot enni.

Aztán hazaengedtek, hogy majdcsak belejön, ha éhes lesz.

Szerencsére így is történt, elsajátította a technikát, s öt hónapos koráig szinte csak anyatejen élt.

Nagyon nyugodt kisbaba volt, alig hallatszott a hangja. Rengeteget aludt, de csak a kiságyban, a megszokott helyén. A babakocsiban – Krisztiánnal ellentétben – sosem tudott elaludni. Nem cumizott, az ujját sem szopta. Ha ébren volt, keze-lába járt, jókat mosolygott; nagyon aranyos, kis dundi baba volt. Ha a közelében járkáltam, követett a szemével, s amikor beszéltem hozzá, odafigyelt. Jól evett s gyorsan szedte magára a kilókat.

Féléves korában megbetegedett, erős bronchitis lett úrrá rajta, és idehaza nem tudtunk már segíteni. Kórházba került, ahol nem akart enni és inni. Itthonról vittem be a megszokott cumisüvegét, de azzal sem sikerült őt táplálni. Így aztán szondán keresztül etették. Egyre fogyott, sápadt és semmit sem javult az állapota. Három hét után saját felelősségemre hazavittem a kórházból, és otthon a Doktornő hozta őt rendbe.

Ez az egy hónap rengeteg visszaesést jelentett számára főleg a mozgásfejlődésben. Teljesen elgyengült és nyolc hónapos korában még nem tudott önállóan felülni.

Másra is felfigyeltem ebben a korszakban. Egy normálisan fejlődő gyermek ilyenkor ismerkedik a környezetével, a tárgyakkal. Szabolcs, hiába nyomkodtam a kezébe a csörgőket, kis gumifigurákat, egyet sem markolt meg. Ha elé tartottam, pillanatokig nézte, de nem nyúlt a tárgyak felé.

Krisztián ennyi idős korában már több értelmes szót tudott mondani, Szabolcs semmit sem.

Kilenc hónapos volt, amikor Krisztián az óvodában összeszedte a mumpsz betegséget. Súlyos állapotban került egy kórházba, ahol öt hétig kezelték. Csak üvegen keresztül láthattuk szegénykémet, de türelmesebben viselte, mint egy felnőtt.

Az orvos azt mondta, egy éves kor alatt nem kaphatják el ezt a betegséget, de esetünkben pont az ellenkezője következett be. Szabolcsot is letörte a láz és teljesen bedagadt a nyaka. Vizes ruhába csavarva hagytuk otthon anyósommal, amíg meglátogattuk Krisztiánt a kórházban. Igen keserű hetek voltak ezek!

Aztán elmúlt … DE MI A BIZTOSÍTÉK ARRA, HOGY SZABOLCSNAK NEM OKOZOTT SZÖVŐDMÉNYT, AZAZ AGYKÁROSODÁST?!

 

Amikor kiheverték ezt a súlyos betegséget, Szabolcs a mozgás területén hirtelen fejlődésnek indult. Hamarosan felült, majd felállt a kiságyban, hempergőben. Imádta, ha Krisztián a közelében tartózkodik.

 

Szabi első születésnapját fényképész örökítette meg. Azt hiszem, régen akadt ilyen nehéz dolga! A csöpp fiam nem tudott ellenállni a tortájának, de főképp a gyertyának. Egy órába telt, míg néhány felvételt sikerült készítenie.

 

A következő hónapban Berekfürdőn nyaraltunk, s az alig egy éves kisfiunkat sem hagytuk otthon. Tíz napot töltöttünk itt, de nem volt egy leányálom!

Amikor hazaértünk a megszokott helyére, pár percen belül elindult egyedül a franciaágytól a fotelig. Nagyon örült ennek és élvezte, hogy a környezetének is tetszik a dolog. Ekkor pont 13 hónapos, imádni való csöppség volt, szőke, göndör fürtökkel, nagy barna szemekkel.

Csak az nem tetszett, hogy egyre kevesebbet nézett ránk, ha hozzá beszéltünk. Ha pedig valamit szeretett volna megkapni, odahúzott, s az én kezemmel fogatta meg a játékot, tárgyat.

Lassan elkezdett beszélni is, nem sokat, körülbelül 8-9 szót.

Teljesen különbözött az általam már ismert fejlődési sémától, a Krisztiánétól, de azt gondoltam, minden gyermek más, ő mozgásban és verbálisan is később érő egyén. A szobatisztaságra nevelés sem sikerült, bár sokat próbálkoztunk.

Viszont egyre jobban ragaszkodott a testvéréhez. Követte Krisztiánt, ahová csak lehetett. Ha autózott, ő is fogott egy kisautót, s a szőnyegen hasalva tologatta előre-hátra. De nem a szerepjáték kedvéért, hanem a kerekek forgását figyelte. Ezzel képes volt egy órát is eltölteni.

Különleges viselkedési módokat produkált bizonyos, Krisztiánnal kapcsolatos eseményekre. Például nem vehettem a kezembe mesekönyvet, hogy abból meséljek. Eldobta a könyvet és keservesen sírt. Kénytelen voltam a nagy fiamnak fejből mesélni. Szerencsére az óvodából sok mese megmaradt az emlékezetemben.

Még nagyobb gondot jelentett az, hogy Krisztiánt nem lehetett fegyelmezni, ha Szabolcs hallótávolságon belül volt. Veszekedésről, hangoskodásról szó sem lehetett, mert a kicsi azonnal sírt, ordított. Mivel még alig beszélt, gondoltam így fejezi ki szeretetét a bátyja iránt.

Ez a különleges magatartás gyanakvóvá tett, de annyira szép és aranyos volt, hogy még mindig nem sejtettem nagyobb bajt!

 

 

( Folytatás következik )

M.V.

 


Képek

View the embedded image gallery online at:
http://abigelkozhasznuegyesulet.hu/index.php/71#sigFreeIdc81353f1d1

kep0004.jpg