Abigél Közhasznú Egyesület

"Csinálj bármit, mindig az számít, hogy hogyan csinálod, és van-e kivel, mert ez csapatjáték, és már az is ajándék, ha figyelsz arra, aki rád figyel." Shakespeare

 

Tartalmas pihenés 2015.

 

Az Abigél Közhasznú Egyesület idén is megszervezte az autizmussal élő gyermekek nyári táboroztatását. Az Autisták Országos Szövetsége ebben az évben 120.000 Ft-tal támogatta ezt a programot, amit utólag is nagyon szépen köszönünk az érintett családok nevében is!

Egyesületünk nyolc kisgyermeknek ( 8 – 13 évesek ) biztosította egy hétig a nappali táborozást. A program fő célja egyrészt a családok tehermentesítése volt. Ezt a szolgáltatást a pályázati támogatásnak köszönhetően szinte ingyenesen vehették igénybe a családok. Másrészt a gyermekek táborban töltött idejének tartalmas kitöltése volt a célunk.

A tábor a már jól ismert területen, Salgóbányán, a VGÜ pihenőházában került megrendezésre.  A gyerekeket olyan segítők kísérték, akik a tanév során is velük foglalkoznak vagy az elmúlt évek során kapcsolatban álltak velük. Ezért a napi rutinok kicsit hasonlóak voltak az iskolában megszokotthoz, de sokkal több irányított szabadidős programot szerveztek számukra. A térben és időben való tájékozódást segítette a napirend, melyet az iskolából kölcsönöztek erre a hétre. Legtöbben képes-szóképes napirendi kártyát használtak, de az egyik fiúnak már írott napirendje volt. A nem beszélő gyermekek folyamatosan használták a kommunikációs kártyákat, de a tábor vezetője még egyéb vizuális segédeszközöket is elkészített (étlap, helyjelölő hívókép, stb.) annak érdekében, hogy a táborozókat bejósolható és biztonságos környezet várja nap, mint nap.

A táborozást az Abigél Közhasznú Egyesület és a Nógrádi Autizmus Alapítvány két pályázati támogatásból, de együttműködve valósította meg. Így a teljes csapat 16 fő autizmussal élő gyermekből, fiatalból állt és még 3 testvér is csatlakozott hozzájuk.

A táboroztatást az Abigél Közhasznú Egyesület 4 tagja vállalta ( akik egyben a gyermekek nevelői is ): gyógypedagógus, pedagógus, gyógypedagógiai asszisztens és dajka. Nagyon örülünk annak, hogy minden évben nő az önkéntes segítők száma. Jelenleg két gyógypedagógiai főiskolai hallgató és öt középiskolás diák segítette a nevelők munkáját, akiket igen megkedveltek a gyermekek és a fiatalok.

 

A zökkenőmentes táborozáshoz több külső segítséget kaptunk, melyet ezúton is szeretnénk MEGKÖSZÖNNI: 

  • a VGÜ Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. már 5. éve ingyenesen rendelkezésünkre bocsájtotta a gyönyörű környezetben található salgóbányai pihenőházát,
  • a KMKK Zrt. ( NÓGRÁD VOLÁN ) reggel és délután kisegítő járattal biztosította a gyermekek kényelmes utazását

és

  • a TARJÁN Vendéglő minden nap finom, kiadós ebédet szállított a helyszínre.

 

>> A programokról pedig meséljenek a fotók! <<

kep0001.jpg